Our Blog

Az adventi várakozás varázsa

Nem tudom hányszor is írtam már le Nektek, hogy számomra az év legszebb időszaka az advent?! De csak mert tényleg így van.

A XXI. századi életvitel azonban elvette tőlünk a várakozás szépéségét és varázsát. Mindent (is) akarunk, és azonnal, most rögtön, ide vele, és futás is tovább, mert ki ér erre rá. És észrevétlenül meg is szokjuk, hogy nem is akarunk és nem is fogunk várni semmire, és senkire. Mert az időpocsékolás, és ugye az idő az csak rohan és rohan, és nehogy lemaradjunk valamiről, mi is rohanunk vele.

Pedig érdemes volna meg-megállni és átgondolni, hogy mit is jelent az advent, és miért is kell ez a négy hét hozzá, hogy karácsony legyen.

A rövidülő nappalok, és a hideg is arra kényszerít bennünket, hogy kicsit több idő töltsünk otthonunkban, szeretteinkkel és magunkkal. Az élménydús, hangos, és folyton úton levős nyár után, most lecsendesedjünk, megnyugodjunk, és kicsit befelé fordulva keressük meg a lelkünk nyugalmához vezető utat. Ez persze sokakat rémiszthet. Nem szokott és nem is akar számot adni, elszámolást készíteni, önmagába meredni. Tartozhatsz te is közéjük, és nincs is vele semmi gond. Ha így érzed jól magad a bőrödben, persze, szíved joga. De ha titkon tudod, hogy volna mit megbeszélnetek neked, magaddal; akkor lehet hogy érdemes volna egy próbát tenni.

A tavalyi, minden tekintetben rendhagyó év végén a karácsony is sokaknál sikerült a megszokotthoz képest másképp. És nem tudom, hogy valaha is vissza fogunk-e tudni térni a “régi” életünkhöz. Vagy ezek akkora változásokat generálnak a szokásainkban, hogy egy idő után, nem is vágyunk majd az eddig megszokott dolgaikhoz.

Egy biztos. Az advent időszaka arról szól, hogy testileg és lelkileg rákészülünk Jézus születésére, eljövetelére. Akár hívő vagy, akár nem hívő, fontos volna, hogy a várakozással teli napok visszaköltözzenek életünkbe. Mert az a két nap, amit ténylegesen karácsonynak nevezünk szemvillanás alatt fog eltelni. De az azt megelőző időszak tele lehet élményekkel, nevetéssel, boldog, közös készülődéssel; hogy mire eljön a pillanat és az ünnepi asztalra kerül a kinek-kinek hagyományosan vagy modern szemléletben elkészített több vagy akár egyfogásos csodafinom vacsorája, addigra lelkünk is káprázatos ünnepi hangulatba kerülhessen.

Ehhez egy kis segítséget is adnék, tarts velem minden nap a virtuális adventi IKON kalendáriumot “nyitogatva”, ahol a természetes és tiszta kozmetikumok mellett találhatsz egy-két talán hasznos tippet is, hogy a készülődés ne váljon csaklegyünkmártúlrajta dologgá!

Tags:

This is a unique website which will require a more modern browser to work! Please upgrade today!

Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close