Szándékunk elsődlegesen az volt, hogy egy olyan szőlőmagolajos szappant hozzunk létre, mely a férfiak számára is képes vonzóvá tenni a natúr szappannal történő fürdés élményét.
Ezért az összetevők, és a receptúra kikísérletezése során ez volt a fő célunk. Mind színében, mind illatában férfias jellegre törekedtünk, és persze figyeltünk rá, hogy az erősebbik nem minden elvárásának megfeleljen. Ezért piackutatást végeztünk, ahol férfiakkal kerestük arra a választ, hogy milyen tulajdonságiak mentén választanának ki maguknak egy szappant?!
Erre jutottunk:
Elsődleges szempont volt ennél az IKONunknál a tisztítás
Olajösszetételének köszönhetően a bőr tisztasága garantált. Ezekről az olíva olaj, a kókuszvaj, a ricinus olaj bizton gondoskodnak. Használat után magad is meggyőződhetsz róla, hogy ragyogóbb, tiszta és ápolt lesz a bőröd!
Másodlagos szempont volt ennél az IKONunknál a finom illat
Nos, igen. Ez nem volt könnyű! De némi fejtörés után a kubeba-levendula kettőse mellett döntöttünk. Először is azért, mert a kubeba citrusos frissesége, üdítőleg hat az érzékekre, akár ébredés után, de akár egy fáradt nap végén is. Azoknak is képes segíteni, akik hazatérve nem tudnak szabadulni a munkahelyi stressz nyomásától. De segít a koncentrálásban is, élénkítő, inspiráló illat.
Másodsorban a levendula nyugtat és ellazít. Melyre a mai világban jobban szükség van, mint bármire. Férfiak, akik családok megélhetését biztosítják, keményen dolgoznak, és néha még a világot is megváltják. 🙂 Kell nekik a törődés, a béke, és a nyugalom. Ezek mellett a levendula jótékonyan hat az aknés, ekcémás, irritált bőrre, valamint segíti a lelki megnyugvást, és általa könnyebb az elalvás is.
Harmadlagos szempont volt ennél az IKONunknál a megfelelően dús habzás
Az IKON Szőlőmagolajos szappan II. egy kiválóan, és gazdagon habzó szappan, mely krémességével ápolja és tisztítja a bőrt.
+ 1 PLUSZ
Mindezek mellett tettünk bele orvosi aktív szenet, mely jótékonyan hat a zsíros bőrre, és segíti a faggyútermelés optimális beállását. Alaposan tisztít, és megszabadít a kellemetlen fénylő bőrtől.
Ezeket tettük azért, hogy egy igazán jól működő szappant kapjunk. És minden állszerénység nélkül mondhatom, hogy nagy kedvenc lett belőle!
Így végül az történt, hogy elirigyeltük a férfiaktól ezt a csodát, és mi nők is szeretettel használjuk! 🙂
A személyes véleményem pedig az, hogy egy ilyen natúr szappannak bármelyik férfi örülne, ha ajándékba kapná. Nem mellesleg Együtt is használhatjátok.
Utóirat
Nem javasoljuk illóolaj tartalma miatt használatát várandósság idején és alacsony vérnyomás esetén!
De ha úgy érzed, ezt meghagynád tényleg a kedvesed számára, akkor a Szőlőmagolajos szappan III. citromfűvel egy igazi csajos választás! 😉