Keresés
Close this search box.

Természet, Bock technológia és egészség

 

A napokban került sor a Villányi Bock Borászat saját szőlőmag feldolgozó üzemének szakmai bemutatására. Ahol egy szűkebb csoport abba a szerencsés helyzetbe került, hogy betekintést nyerhetett ebbe a különös világba, miközben végig vezették a gyártási folyamat fázisait.

 

Számunkra különleges és kiváltságos helyzet, hogy láthattuk, az általunk is használt, és oly nagyra becsült Bock szőlőmagolaj és Kékszőlőmag mikroőrlemény születését.

 

A feldolgozó üzem kiváló példája annak, hogy az újrahasznosítás és a természetes életmód iránti vágy milyen könnyedén és hatékonyan tud kapcsolódni egymáshoz.

 

A fotó jól illusztrálja, hogy a szüret végeztével a szőlőmag a feldolgozás során milyen halmazállapoti változásokon megy keresztül.

 

27144767_1967773389954243_2021987038_o

 

Jobbról indulva az

 

– első maga a mag,

 

– a második már a héj nélküli mag,

 

– a harmadik a pellet, mely az olaj sajtolását követően marad vissza,

 

– ezek után ezt őrlik mikroőrleménnyé,

 

– és az utolsó üveg pedig már a tablettákat tartalmazza.

 

Számomra a látogatás egy varázsos kirándulás volt! Nem csak azért, mert láthattam az üzem hatékonyságának és találékony megoldásainak részleteit, ámbár már csak azért is megérte volna. Hanem azért is, mert kalauzunk, aki maga kontrollálja a gyártás minden egyes lépését, olyan lelkesedéssel, elhivatottsággal és szakértelemmel bír, mely megkérdőjelezhetetlen és magával ragadó.

 

Mi is azon szerencsések közé sorolhatjuk magunkat, akik olyan hivatást választottak, mely egyben a szerelmük is. Amikor pedig egy teljesen más iparág sodor elénk ugyan ilyen szenvedélyt, és benne rokon lélekre találhatunk, az páratlan érzés.

 

Hogy miért is írok most erről? Fontos mérföldkő ez, mind a Bock, mind az IKON életében. A közös munka gyorsabb és az alapanyag beszerzés is egyszerűbb lesz.

 

A helyben készült, saját alapanyagból, saját kollégákkal együtt előállított termékek minősége kifogástalan. Ez az amit mindig szem előtt kell tartani. Ez elsődleges. Nekik is, és nekünk is! Nincs ennél fontosabb!

 

A többi már az élményről és élvezetről szól!

 

Megoszhatod másokkal is:

Nemrégiben megjelent blogcikkeink:

Érdekelnek a natúr újdonságok?​

Ne maradj le akcióinkról, eseményeinkről és natúr tippjeinkről sem!

Jó, hogy itt vagy!

IKON Black Friday

Regisztrálj, és Neked egy nappal korábban hozzáférést biztosítunk összes Black  Friday ajánlatunkhoz!

Regisztrációd által mindenki előtt tudni fogsz különleges ajánlatainkról, melyek limitáltak számban és időben egyaránt!

Ingyenes házhoz szállítás

20.000 Ft feletti vásárlás esetén

Ekcéma gyötör?

Töltsd le INGYEN, az Ekcémás mindennapok viszketés nélkül E-book-unkat, és felejtsd el, hogy bőrproblémád van! Ha szeretnél boldog életet, a viszketés és vöröslő bőr nélkül, sebmentes napokat és hogy ne az ekcémáról szóljon minden, töltsd ki a mezőket és kattints a gombra!

Ekcéma kvíz

Add meg adataidat, hogy megküldhessük a kvíz kérdéseire a helyes válaszokat.

A megszerzett tudás segít, hogy könnyebbek legyenek a hétköznapjaid, és ne az ekcémáról szóljon minden!

Ekcémával küzdesz? Kódexünkből minden kiderül!
Iratkozz fel e-mail sorozatunkra, és tudj meg többet az ekcéma megszüntetésének lehetőségei-ről!

Elvezetünk lépésről lépésre az ekcéma nélküli élethez!