Keresés
Close this search box.

December 13, Luca napja

Luca napja, december 13 IKON Szappan manufaktúra

Már csak 12 nap van vissza Karácsonyig! Nem mellesleg Luca napja is ma van. Köszöntsük fel Luca nevü ismerőseinket. És ha a felmenőid között csak részlegesen is előfordulhat, hogy egyik vagy másik boszorkány volt, (mint nekem 🙂 ) akkor jobb, ha az alább leírtakról tudsz.

Luca napja, melyhez rengeteg hiedelem, tiltás és szokás köthető. Talán nincs is még egy ilyen nap a naptárban.

Képzeld csak, régen a boszorkányság megfékezése céljából Luca napján fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólajtókra keresztet festettek, hamut szórtak a kapuk elé, és fokhagymás kenyeret vacsoráztak, hogy bűzével riasszák el a gonosz szellemeket és boszorkányokat.

A söprüket pedig eldugták és elzárták, nehogy azon nyargalásszanak nagy rössel.

Mondjuk, ha én az 52 kilós kutyám és szobamacskám fejét elkezdeném fokhagymával bedörzsölni, azt hiszem engem is iratni vágyna a családom. A seprűk nálunk általában is eltünedeznek, (de tényleg), és azt hiszem a férjem is utilaput kötne a talpamra, ha az új, csili-vili térkőre bátran nekiveselkedve, hamut hintenék.

De a búza ültetésének hagyománya még XXI. században is kivetelezhető annékül, hogy megzavarnánk a wifi adást.

Ezt akár gyermekekkel, akár csak magnaknak is érdemes elkövetni. Nem tudom, Te hogy vagy vele, de manapság én azt tapasztalom, hogy nem figyelünk és nem óvjuk a hagyományainkat, pedig mennyire fontosak. Általuk érezhetjük a kötődést elődeinkhez, és adhatjuk tovább a felnövekvő nemzedéknek, hogy Ők se feledkezzenek meg róla, hogy a hagyományok kötnek össze bennünket.

Szép csuporba a mai nap kell a búzaszemeket elkezdeni csíráztatni, és karácsonyra akár szép zöldellő kis csokrunk is lehet.

Hogyan lehet stresszmentes az ünnep! IKON Szappan Manufaktúra

És ha úgy érzed, hogy idén nehezen találsz rá a hangultra, hogy talán kicsit stresszesebbek a napjaid, mint szükséges lenne, akkor olvashatsz egy-két IKON tippet, hogy stresszmentesíthetnéd magad?!

Megoszhatod másokkal is:

Nemrégiben megjelent blogcikkeink:

Érdekelnek a natúr újdonságok?​

Ne maradj le akcióinkról, eseményeinkről és natúr tippjeinkről sem!

Jó, hogy itt vagy!

IKON Black Friday

Regisztrálj, és Neked egy nappal korábban hozzáférést biztosítunk összes Black  Friday ajánlatunkhoz!

Regisztrációd által mindenki előtt tudni fogsz különleges ajánlatainkról, melyek limitáltak számban és időben egyaránt!

Ingyenes házhoz szállítás

20.000 Ft feletti vásárlás esetén

Ekcéma gyötör?

Töltsd le INGYEN, az Ekcémás mindennapok viszketés nélkül E-book-unkat, és felejtsd el, hogy bőrproblémád van!Ha szeretnél boldog életet, a viszketés és vöröslő bőr nélkül, sebmentes napokat és hogy ne az ekcémáról szóljon minden, töltsd ki a mezőket és kattints a gombra!

Ekcéma kvíz

Add meg adataidat, hogy megküldhessük a kvíz kérdéseire a helyes válaszokat.

A megszerzett tudás segít, hogy könnyebbek legyenek a hétköznapjaid, és ne az ekcémáról szóljon minden!

Ekcémával küzdesz? Kódexünkből minden kiderül!
Iratkozz fel e-mail sorozatunkra, és tudj meg többet az ekcéma megszüntetésének lehetőségei-ről!

Elvezetünk lépésről lépésre az ekcéma nélküli élethez!

Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close