Az új év kezdetével sokan tesznek fogadalmakat és vesznek fel új szokásokat. Ezért most gondoltam rá felhívni a figyelmet, hogy a megfelelő bőrápolás télen, a hideg idő beálltával egy kicsit más rutikon beépítését is szükségessé teszi. Talán érdemes most új szokásként figyelembe venned a megválozott körülményeket és a tettek mezejére lépned, ha a ragyogó bőr az, amit szeretnél megtartani.
A mínuszok és a zord idő igazi megpróbáltatás a bőrnek, a jeges szél és a nyirkos idő könnyen kiszáríthatja a bőrt. Melyet, a fűtött otthon száraz, meleg levegője, csak még jobban igénybe vesz.
Ez az az idő, amikor a hidratálás külsőleg és belsőleg is egyaránt rendkívül fontos.
Mivel az arc és a kéz bőre van elsődlegesen kitéve a hidegnek, ezekre a területekre ilyenkor kiemelten kell figyelni.
A sötétebb nappalok is ráteszik a magukét, nem csak a kedvedre, de a bőrödre is. Hiszen kevesebb D vitaminhoz jut, így fakóbb, egyenetlenebb és fényét vesztettebb lehet. Ha a ragyogó bőr a cél, akkor jöjjön pontokb szedve, mi is a teendőd?!
1, Unalomig ismételt, de hidratálj megfelelően gyakran, és egy kicsit másképp!
A téli hidratálás kicsit más kell, hogy legyen, mint más évszakokban. Ilyenkor kell elővenni az igazán tápláló, növényi olajokban gazdag, természetes krémeket. Azokat, melyeket máskor kicsit talán nehéznek, vagy soknak gondoltál. Melyek tele vannak értékes összetevőkkel, és receptúrájuk nagy része tiszta vajakból és olajokból áll.
Fontos, hogy a választott krém mind vitaminokban, mind ásványi anyagokban bővelkedjen, és ha lehet, ne tartalmazzon semmilyen hozzáadott mesterséges károsanyagot, hiszen a ragyogó bőr a cél! (parabéneket, illatanyagot, kőolaj származékot, tartósítószert)
IKON tipp:Az esti fürdés után, lehetőség szerint még enyhén nedves bőrödet kend be organikus, tiszta shea vajjal. Ő a természetes alapanyagok koronázatlan királynője. Így bársonyosan puha és garantáltan hidratált lesz a bőröd. E mellett könnyen felszívódik és még a gyulladásokat is csökkenti.
Bátran használd teljes testre és arcodra is. Körkörös mozdulatokkal finoman masszírozd be a bőrödbe, így akár a vízhiányos bőrnek is búcsút inthetsz.
2, A téli sminkelés is más!
Mindig különös gondot kell fordítanod rá, hogy a reggeli sminkelés előtt is hidratálj. Nem maradhat el, és ne félj, nem fog fényleni az arcod. De fontos, hogy mielőtt kimennél a hideg utcára, és mielőtt az alapozót, korrektort, egyebeket használnád, hidratáld a bőröd. Így nem csak attól véded arcod, hogy a smink okozta nehezebb légzés megoldott legyen, de nyugtatja is a érzékenyítés, bőrkipirosodás ellen. A gyors felszívódás pedig semmit nem lassít majd a készülődéseden.
3, Tisztítás az mindig kell!
Akár sminkeled magad, akár nem, az, hogy este letisztítod az arcod, lehetőleg valamilyen finom, olajokat is tartalmazó, de kíméletes arctisztítóval, az nem csak télen kell, hogy fontos legyen. A fűtés okozta szárazabb levegő miatt ilyenkor amúgy is jobban húzódhat a bőröd, ráadásul sokként éri a hidegből hirtelen melegbe tartózkodás, ki is pirulhat. Nyugtató és ápoló törődés kell neki. Legjobb mihamarabb az egész napos sminket és szennyeződést eltávolítani, és IGEN, újra hidratálni. Hiszen a ragyogó bőr a cél!
4, Védelem, minden áron!
A már többször is említett okok, vagyis az extrém időjárás, fagyos szél, jég, hó, és onnan a melegben tartózkodás, stessz jellegű tüneteket okozhatnak bőrödön. Kipirosodhat, kiszáradhat, viszketéssel járhat. Valamint a víz elvesztésével, így bőrödön korábban jelentkezhetnek az öregedés tünetei, mint szeretnéd.
Ezért a természetes nagyágyúkhoz érdemes fordulni. Az organikus sheát már említettük, de társként választhatod mellé a hidegen sajtolj szőlőmagolajat, a homoktövis mag olajat, vagy akár a bio argán olajat is. Ők akár külön-külön, akár szinergiában együtt is eredménnyel veszik fel a harcot, és őrzik meg a ragyogó bőr bársonyosságát és táplálnak vitaminjaikkal, hogy ellenállóbb legyen a külső hatások ellen.
5, Igyál megfelelő mennyiségű vizet!
Tudom, hogy ez is evidenciában van tartva, de valahogy még így is csak kevesen csinálják. Pedig kutatások tömkelege bizonyította már, hogy a megfelelő folyadék bevitel nagyban hozzájárul a bőr megfelelő hidratálásához, és puhasága, simasága sokkal tovább megőrizhető.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság javaslata szerint egy egészséges, átlagos terhelés alatt álló felnőtt vízszükséglete naponta minimum 2-2,5 liter víz. Ez aktív életet élők esetében a többszöröse is lehet. Ha ezt betartod, sokat segítesz a ragyogó bőröd állapotának megtartásán és akár javításán is.
Mit tarts otthon?!
Mindenképp legyen
- gazdag, hidratáló krémed,
- lehelet könnyű, ápoló-tisztító lemosód,
- mindig bevethető, szuper testápolód,
- és valami vitamin bomba!
Így komplett a rutinod, és a ragyogó bőr biztosított számodra, még a zord időjárás ellenére is!
Mi legyen a táskádban?!
- olyan kézkrém ami gyorsan felszívódva védi kezeidet a kiszáradástól,
- ajakbalzsam, mely megóvja ajkaidat a kicserepesedéstől,
- és egy apró jolly joker, ami mindig nálad van, hogy kisegítsen, ha kell. Hiszen kenheted bárhova, ahol azonnali gazdag hidratálás kell.
Ezek könnyen, egy helyen is beszerezhető, és igazán tápláló natúr kozmetikumok, melyek vegyszermentesen ápolják majd bőröd!