Történet egy kisfiúról és a levenduláról
A minap arra értünk oda az oviba kislányommal, hogy az egyik csoporttársa, Pistike, remegve sír. Tündi óvo cikázva szaladgált körötte, és próbálta megoldani a helyzetet. Mint kiderült, Pistikét megszúrta egy darázs!
Négyszer!!!!
A nyakán tenyérnyi vörös folt éktelenkedett, 4 érme méretű dudorral, és szegénykén látszott, hogy az ecetes zsebkendő nem igen enyhíti fájdalmait. Rögtön tudtam, hogy a Levendula balzsam jót fog tenni neki. Megkérdeztem tőle, hogy segíthetek-e? Pistike könnyes tekintettel, reszkető szájjal igent bólintott. Gyorsan kikotortam a balzsamomat a táskámból, és bekentem vele az érintett területet. Közben folyamatosan magyaráztam, hogy eltereljem a figyelmét.
Tündi óvo az ölébe vette, és ringatta, hogy megnyugtassa. A kezébe nyomtam a tégelyt, és kértem még kétszer-háromszor kenjék be a következő 1 órában. Közben Katám is odaért, egy pakli kártya volt a kezében.
-Játszol velem? – kérdezte Pistikétől. Rákacsintottam. Kis okosom, egyből értette, hogy ha eltereli a figyelmét, talán jobban fogja érezni magát a bőrében.
Nyomorultul éreztem magam, de mennem kellett. Egész nap a fejemben járt, hogy milyen fájdalmai voltak, és láttam ahogy szenved. Nem tudtam másra gondolni, így pocsék egy napot tudhattam magam mögött.
Délután, mikor Katámért mentem az oviba, a Pistike futott elém, és azzal fogadott:
– Köszönöm, hogy a varázskrémeddel elmulasztottad a csípésemet!
Hát, be kell valljam, ennél nagyobb elismerést még nem kaptunk!
Olyan boldogság és hála öntött el, hogy azt elmondani nem tudom. Az járt a fejemben, hogy egy ilyen egyszerű kis növény, a szó legnemesebb értelmében, milyen „csodára” képes, ha a megfelelő módon, rendeltetés szerűen használjuk. Nincs ebben semmi hókusz-pókusz, és ne gondold, hogy én mindenható-mindet tudó-kihaénnem-szupercsávónak gondolom magam. Mindössze egy eszköz vagyok, hogy a természet nyújtotta segítség és tudás eljuthasson oda, ahol szükség van rá! Az emberekhez!
Lehet, hogy Ő nem fog emlékezni erre a dologra, de én soha nem fogom elfelejteni, ahogy felnézett rám, és a szeme tele volt őszinte hálával.